A tetris szabálya

A tetris egy számítógépes logikai és ügyességi videójáték, melyben különböző színű és formájú alakzatok segítségével kell a pálya szélességével megegyező sorokat létrehoznunk. A játék célja, hogy az előbb említett sorok létrehozásával minél több pontot gyűjtsünk össze. Ha az elhelyezett darabok túlzottan magas oszlopokba tornyosulnak, úgy egyre kevesebb lesz a hely az éppen érkező alakzatok számára, mindaddig, amíg az említett hely teljesen el nem fogy. Ha ez bekövetkezik, szabad hely hiányában a játék véget ér.

A pálya jobb felső sarkában található négyzetben láthatja a játékos, hogy milyen színű illetve formájú a soron következő alakzat. Ennek a négyzetnek az állandó figyelésével a játékos időt spórolhat meg, és könnyebben is tervezhet előre a játékmenet során.

Az esésben lévő alakzatokat a pálya alatti kurzorok segítségével mozgathatjuk, illetve a felfelé mutató nyíl, vagy a kurzorok mellett található gombbal forgathatjuk ezeket. A következő formát jelző négyzet alatt még két panel látható: az egyik a már megszerzett pontszámunkat, a másik pedig a rendelkezésünkre álló időt jelzi.

Minden létrehozott, a pálya szélességével megegyező hosszúságú sorért cserébe pont üti a markunkat, a játék sebessége pedig egy fokozattal gyorsabb lesz. Ha az éppen soron következő alakzat közvetlenül a már letett darabok tetejére érkezik, a játék véget ér. Így válik a tetris egy igazi logikai kihívássá.

További érdekes cikkek:

Ajánló
Játsz ezekkel is még egyet!